Cikk a Püspökladányi Hírek 2011. január 12 – ei számában megjelent írás alapján

A múlt év októberében Japánban járt Papp Lászlóné, az Egyesített Óvodai Intézmény vezetője, ahol bemutatta azt a Kodály Zoltán által lerakott alapokra épülő nevelési módszert, amelyet eredményesen alkalmaznak a püspökladányi óvodákban is.
- Hogyan jött létre a kapcsolat a magyar és japán szakemberek
között?
- Milyen feladatokat és milyen célokat fogalmaztak meg a
programhoz?
- Mi az igazán nagy különbség az ottani és az itthoni szakmai
munkában?
- A szakmai munkán túl volt-e lehetőség megismerkedni a japán
kultúrával?
-  Az óvodánk az „Óvodai nevelés a művészetek eszközeive”l Óvodapedagógusok Országos Egyesületén keresztül került kapcsolatba a japán kollégákkal. A püspökladányi óvoda az országos egyesület egyik bázisóvodája, én pedig az egyesület elnökségi tagja vagyok. Az egyesületnek 1600 tagja van országosan. Japánból Chinen Naomi a japán Kodály Társaság alelnöke több alkalommal volt vendégünk, és nagyon tetszett neki a művészeti program. Tokióban van egy Kodály Intézet, aminek a vezetője Hani Kyoko, ő ötven évvel ezelőtt tanult Magyarországon, és itt ismerkedett meg Kodály Zoltán és Forrai Katalin filozófiájával és szellemiségével. Amikor visszament Japánba,
megalapította a Kodály Intézetet, amelynek ma már sok ezer tagja van – gondozónők, óvónők, tanácsadók. Chinen Naomi elvitte a jó hírünket, és Hani Kyoko meghívta az egyesületünket, amelyet én képviselhettem, de természetesen nemcsak az egyesületet, hanem ezzel együtt a városunkat és az óvodánkat is.
  Előre egyeztetett témákban öt alkalommal tartottam előadást gondozónőknek, óvodai nevelőknek, a vezetőknek és a szakemberképzésben résztvevőknek. Kétszer volt még olyan szeminárium, ahol a mi általunk rutinszerűen használt módszereket mutattam be a megfigyelések feldolgozásához. Négy óvodában 2-2- napon megfigyeléseket vezettem. A programnak az is célja volt, hogy értékeljem, náluk működhet-e a mi általunk használt nevelési módszer. Úgy érzem, hogy változtatni akarnak a sajátjukon, és a mi módszereinket szeretnék részben vagy egészben átvenni. A mi programunk is a Kodály szellemiségre épül. Kodály Zoltánnak a tanítványa volt Forrai Katalin, neki pedig Nagy Jenőné, az egyesületünk elnöke, aki szerzője az „Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel” programnak.
   A Kodály Intézethez tartozó magán óvodákban és bölcsődékben a 80-as években Magyarországon megtanult módszereket alkalmazzák, de mivel ott nincs olyan komoly felnőttképzési, továbbképzési
rendszer, mint nálunk a fejlődésük érdekében újra tőlünk szeretnének tanulni.
A japán kollégák érdeklődése a gondozónő munkájának megfigyelési szempontjaira, a megfigyelések elemzési szempontjaira, módszereire, a bölcsődei nevelésünk új programjára, a művészeti nevelési programra, a vezetők szerepére, értékelésére irányult. A képzők képzésén a művészeti program
nevelési filozófiájáról, a gyermekképünkről, módszereinkről
kellett szemléletformáló előadást tartanom.
Nálunk az individuális (egyénre szabott) nevelési módszer a jellemző, míg ott inkább a közösségi nevelést tartják fontosnak. Nagyon sok időt – akár 12 órát is – töltenek a gyerekek a
bölcsődében, az óvodákban. Kiemelt szerepe van náluk a mozgásfejlesztésnek és a szerepjátéknak, ám teljesen más a játékfelfogásuk. Gyakorlatokat végeztünk az élményre épülő, pedagógus által kezdeményezett játékokra, ami nagy hatással volt a résztvevőkre. Meg kellett erősítenem a zene, a személyes kontaktus fontosságát a kisgyermekek nevelésében. A személyes kontaktus, az érintés ott
kevésbé része a kultúrának, de a gyakorlatok közben a mi módszereinket alkalmazva szinte azonnal megtanulták, átvették és alkalmazták ezeket az elemeket is. Tapasztalatom szerint a japán
bölcsődékben, óvodákban nagyon jó tárgyi feltételek vannak, és hihetetlen a rend, a tisztaság és a fegyelmezettség. Nagyon jó mozgásfejlesztő eszközöket használnak. Mivel én Tokióban voltam, ott sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy nagyon kevés a zöld terület, amit a gyermekek használhatnak. Picik az udvaraik, és nem nő fű rajtuk.
   Vendéglátóim elvittek Kamakurába, a Csendes-óceán partján fekvő városba, ahol a Nagy Buddha-szobor mellett sinto templomot, tradicionális sinto esküvőt, és igazi japán kertet is láthattam. Egy másik alkalommal ikebana kiállításra vittek el, ahol több száz gyönyörű alkotást csodálhattunk meg. Voltunk Asakusában, ami egy turistalátványosság, rengeteg üzlettel, sinto templommal. Itt láthattunk egy kabuki színházi előadást is.
  A japán kultúra teljesen más, mint az európai, és szerencsésnek érzem magam, hogy egy kicsit bepillanthattam. Nekem nagyon ízlettek az ételeik is. Folyamatosan azt tapasztaltam, hogy a
magyarság tisztelete igen erős Japánban. Főleg a zenénk és a néptáncunk vonzó számukra.
Nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy részt vehessünk ebben a programban, és bízom benne, hogy lesz módunk üdvözölni japán kollégáinkat itt Püspökladányban is. A   vágyódásuk erős, csak még
az utazás feltételeinek megteremtése lesz egy komoly feladat mindkét civil szervezet számára.
/Az írás Rásó János tollából származik./

Képek :